Anna döntése értelmében Tamarának a következő napon kötelező volt beiratkoznia az iskolába. Vitának nem volt helye, Anna ezt parancsolta és kész. Mondván, hogy úgy kevésbé valószínű, hogy megtámadják. És minél kevesebb alkalmat kínál a feketesárkányosnak, annál jobb. Így aztán a legközelebbi hétfő reggelén Tamara izgalmában gyomorgörccsel küszködött, némi hányingerrel fűszerezve, így lépett be az osztályterembe. Azonban, mint kiderült, semmi oka nem volt izgulni; az osztálytársai nagyon kedvesek voltak, és miután a lány legyőzte annyira az izgalmát, hogy összefüggő mondatokat legyen képes kinyögni még össze is barátkoztak. Természetesen a sámánvilágról egy szót sem szólhatott, nem is akart, még hülyének nézték volna. Hazafelé menet könnyű szívvel gondolt arra, hogy milyen butaság volt tőle, hogy izgult, amikor valaki megfogta a vállát. Összerezzent, de mikor hátranézett, csak egy szőke fiút pillantott meg.

-Szia! Ne ijedj meg, csak haza szeretnélek kísérni. -mondta mosolyogva. Tamarának beugrott, hogy az osztálytársa, de hogy is hívják? Jack? John? Gyerünk kislány, erőltesd meg az agyad! - mondta magának, amikor végre beugrott:

-Jess, igaz?

-Igen, örülök, hogy emlékszel rám. Első nap gondolom rengeteg nevet kellett megtanulnod. Tamara hálásan mosolygott rá, amiért megérti. Jess visszamosolygott és a lány ekkor megállapíthatta, hogy csodálatos kék szemei vannak. Nem tudhatta, hogy valaki messziről figyeli őket. Len. Egy árnyékos fának támaszkodva nézte, amint a lány kilép a kapun, és már indult volna hozzá, amikor egy szőke fiú lépett oda mellé, és úgy tűnt teljesen elbűvölte Tamarát. Morcosan nézte, amint együtt indulnak haza.

-Áh, úgyis hülye ötlet volt megvárni Tamarát!- gondolta dühösen és ellökte magát a fától és kerülő úton indult haza.

Mikor hazaért, Tamara még nem volt otthon.

-Hát nem sieti el a megismerkedést -morogta magában Len és leült az asztalhoz egy pohár tejjel.

-Nincs kedvetek sétálni egyet? - kérdezte Yoh - Olyan szépen süt a nap, hogy vétek lenne itthon ülni -és nyújtózkodott egyet.

A többiek félősen Anna felé pillantottak, de ő (meglepő módon) beleegyezően bólintott. Ekkor érkezett haza Tamara.

-Szia Tam! Épp sétálni indultunk, nincs kedved velünk jönni. - invitálta Yoh.

-Nem, azt hiszem, ezt most kihagyom. Leckét kell írnom. - mondta a lány és már indult is felfelé is a lépcsőn, de megütötte a fülét Len megjegyzése:

-Persze, ha nem a szőke szépfiúval lógtál volna, akkor most lenne időd a barátaidra.

Tamara bosszúsan megpördült és úgy nézett dühösen Len szemébe. Ám mielőtt bármit mondhatott volna Pilica izgatottan kérdezte:

-Szőke szépfiú? Csak nem Jess Danesről beszél?

Tamara résnyire szűkítette a szemét, majd nyugodtan elfordult Lentől.

-De igen. -mondta Pilicának.

-Hű, te aztán nem vesztegetted az idődet. Becserkészted a suli legmenőbb fiúját.

-Én nem…

-Tényleg, nem ő a kosárcsapat kapitánya?- szólt közbe Tray.

-De igen. És meghívott a következő meccsükre -mondta Tam miközben szemét Len szemébe fúrta. Egy darabig farkasszemet néztek, végül Len kapta el hamarabb a tekintetét. -Most pedig megyek tanulni. - szólt és felsietett a szobájába. A haja csak úgy lobogott mögötte, majd az ajtó csapódását hallották.

A jóbarátok nagy szemeket meresztettek utána, után egy emberként bámultak Lenre. A fiú végül nem bírta tovább és kifakadt.

-Most mi van?

Egyikük sem szólt semmit, csak fejcsóválva, mosolyogva indultak sétálni. Ezzel sikerült csak igazán felidegesíteni őt.

-Mi van??? Ne nézzetek így, és ne merészeljetek vigyorogni!!! -kiáltotta utánuk teljes hangerővel.

Természetesen végül nem ment velük sétálni, csak dúlt-fúlt, de nem tudta volna elviselni a célozgatásaikat. Ehelyett ledobta magát a kanapéra és duzzogott. Másnap, ahogy besétált a suli kapuján, ki mással futott össze a kapuban, mint Jessel! Gyilkos tekintetet vetett rá, amitől szegény srác behúzta a nyakát és értetlenül nézett rá. Ám ahogy elhaladtak egymás mellett, Lent valami furcsa érzés szállta meg. A srác után nézett, és mintha egy elmosódott foltot látott volna meg mellette lebegni. Mi a franc? -húzta össze a szemöldökét Len és még sokáig nézett Jess után. Soha nem vallotta volna be magának, de az órák után szokatlanul sokáig babrált a cuccaival az épület előtt, miközben szeme a tömeget fürkészte. Ám amitől tartott bebizonyosodott; Tamara és Jess együtt jöttek ki és indultak haza. Agyát és szívét sötét köd szállta meg és megmagyarázhatatlanul csüggedt lett. Hogy lehet az, hogy Tamarának tetszik ez a Jess? Hiszen csak a vak nem látja, hogy milyen gyenge és szánalmas. Dühösen mordult fel és már indult volna az ellenkező irányba, amikor ismét meglátta az elmosódott foltot a fiú mellett. Gondolt egyet és utánuk indult. Persze, csak hogy utánajárjon ennek a rejtélynek - győzködte magát. Pár méterrel mögöttük ment és nem vette le tekintetét a párosról. A levegő furcsa hullámzása azonban nem tűnt el a srác mellől. Lennek valahogy ismerősnek tűnt ez a tünet, de nem tudott rájönni, hogy honnan. Hiába próbált gondolkodni, csak Tamara hátát bámulta és a mellette sétáló fiú alakját. Habár a világ összes furyokujárért sem vallotta volna be magának, de szívesen lett volna Jess helyében. Belegondolt milyen érzés lehet átölelni a lány derekát, végigsimítani a haján, megcsókolni… hé, hé! Álljon meg a menet! -kiáltott magára és megtorpant - Mióta álmodozik egy Len Tao arról, hogy megcsókoljon egy lányt, főleg Tamarát, akinek köztudottan Yoh tetszik? Ennyire csak nem őrült meg. A pár megállt a kapuban, Len lélegzetvisszafojtva várt egy oszlop mögött, hogy lesz-e búcsúcsók. Hatalmas kő esett le a szívéről, amikor az elmaradt, és csak intettek egymásnak köszönésképpen. Mikor Tamara eltűnt a kapu mögött ő is elkezdett bemenni, ám ahogy befordult a kapun, Tamara dühös arcával találta magát szemközt.

-Len Tao! Honnan veszed magadnak a bátorságot, hogy kövess engem? -kiáltott rá a srácra. Ha Len nem a Tao-család feje lett volna, bizony megszeppent volna a lány pillantásától, de mivel az volt, csak a szeme rebbent és nyugodtan mondta:

-Nem tudom, hogy miről beszélsz.

Tamara gúnyosan válaszolt:

-Nem? Akár meg is sértődhetnék, hogy ennyire hülyének nézel.

-Nem követtelek! -szólt vészjósló hangon Len.

-Dehogynem! Azonnal kiszúrtalak. - kontrázott Tamara. -Csak ne lennél ennyire gyáva, hogy bevalld!

-Nem vagyok gyáva, te viszont nagyon is vak vagy! -kiáltott Len immár dühösen.

-Mi? - Tamara erre nem számított.

-Hát nem vetted észre, hogy a te drágalátos Jessed egy sámán? - élvezettel vettette a megdöbbent Tamara szemébe ezeket.

-Hogyan? Jess nem sámán, csak egy átlagos srác. -így Tamara.

-Igen? Akkor hogyhogy egy szellem árnyalakját láttam lebegni mellette?

-Tehát bevallod, hogy mégis kémkedtél? -kiáltott Tamara győzelemmel.

-Én nem kémkedtem!!! -kiáltott Len minden szót külön megnyomva. -Te viszont nem veszed észre, hogy ez a Jess csak azért lóg veled, hogy közelebb kerülhessen Yohhoz és kifürkéssze a titkait?

Tamara levegő után kapkodott.

-Szóval azt hiszed, hogy egy fiú csak hátsószándékból tölthet velem különösen sok időt? És véletlenül sem azért, mert tetszem neki, ugye? -Tamara hangja elcsuklott, és érezte, hogy a sírás fojtogatja, és mivel nagyon nem akart Len előtt sírni, elfordult, és úgy folytatta -Mellesleg egyszer sem került szóba köztünk Yoh.

Len kihallotta a lány hangjából a könnyeket, és iszonyatos lelkiismeret furdalása kerekedett.

-Tamara… -kezdte békítően -Én… -de képtelen volt folytatni. Miért van az, hogy ő mindig elszomorítja a lányt? És miért van ez, hogy még érdekli is? Máskor sosem törődött ilyesmivel. Csak bámulta a lány haját. Nagyon szép volt, csillogott a délutáni napfényben. Len agyába ismét bevillant az érintés emléke. Nem tudott parancsolni a kezének és végigsimított Tamara hajzuhatagán. Érezte, hogy a lány megremeg, így gyorsan elkapta a kezét. A lány tett egy félfordulatot felé. Len látta, hogy szemében, még mindig könnyek ülnek, és végigfolynak az arcán, kis utacskákat rajzolva a lány barackbőrére. Bizonytalanul felemelte a kezét, mintha le akarta volna törülni, de félúton megtorpant. Tamara ráemelte félénk pillantását, és sokáig néztek egymás szemébe. Len beitta a látványt, hiszen talán sosem látta a lányt ennyire szépnek. Az ifjú Tao összeszedte minden bátorságát, és folytatta a megkezdett mozdulatot. Követte a könny útját a lány arcán, egészen az arca széléig. Amikor felemelte az ujját, csodálkozva nézte a sós könnyeket az ujján. Ez a lány sírt miatta. Ki akarta mondani azt a szót, hogy „sajnálom”, de ahogy ismét Tamara szemébe nézett, már nem volt ura cselekedeteinek, és érezte, ahogy arca közelít a másikéhoz. Tőle szokatlan lágysággal csókolta meg és meglepően jólesett neki. Úgy érezte magát, mint aki el tudna repülni. Erősnek és mégis gyengének érezte magát. Ahogy elváltak egymástól hitetlenkedve néztek egymásra. Tamara szégyenlősen és zavartan, de azért boldogan elmosolyodott. Len is valahogy hasonlóan érezte magát. Ám ebben a pillanatban megrepedt az őket körülvevő burok:

-Hé! Fiúk, lányok! Van egy új viccem, ki akarja hallani?

A többiek hazaérkeztek.