Annát ritkán zavarták meg annyira a személyes érzelmei a döntésben, mint ez alkalommal. De valamilyen döntésre jutnia kellett, ezt ő is tudta nagyon jól, különben a helyzet tarthatatlanná válik. Így hát nehéz szívvel leballagott a konyhába, ám továbbra is tépelődött és pörgött az agya. Ezért is érte meglepetésként Yoh hirtelen felbukkanása az ajtóban. Nem számított rá, hogy ilyen hamar beszélnie kell vele. Nem találta a szavakat, de úgy tűnt, hogy egyenlőre nem is kell, mert Yoh határozottan a szemébe nézett, és azt mondta:

-Anna, azt hiszem, beszélnünk kellene.

A lány bólintott, és leült a konyhaasztalhoz, szemben a fiatalabbik Asakurával, és miközben a sötét szemébe nézett, és látta, hogy az milyen elszántságot tükröz, nem tudta megállni, hogy arra gondoljon, hogy mikor látott utoljára így csillogni egy ehhez nagyon is hasonló szemeket. Amit egy szerelmi vallomás követett. Ám Yoh nem viszonozta a pillantását, hanem elkapta a szemét, és egyre inkább zavarodottnak tűnt. Végül a következőket nyögte ki:

-Felőlem menj Zeke-hez feleségül. Engem nem érdekel. – majd leszegett fejjel kisietett a konyhából.

Anna meg csak ott ült kalapáló, de már megszakadt szívvel. Sosem gondolta volna, hogy ez ilyen fájdalmas lesz. De hát ő Anna, nem? Erős és mindent kibír… Ám csodálkozva vette észre, hogy mégis patakokban folyik a könnye. Csodálkozva érintette meg a sós nedvet az arcán, egy pillanatig meglepődve bámulta, majd felpattant és felrohant a szobájába.

Észre sem vette, hogy elszaladt valaki mellett, aki elképedve nézte a könnyeit. Eredetileg Zeke is azzal a szándékkal jött ide, hogy beszéljen Annával, ám út közben találkozott a feldúltnak látszó öccsével. És most, hogy látta a zokogó lányt, Yoh után indult. Meg is találta egy fa tövében, amint a semmibe bámult. Megkocogtatta a vállát…

Közben Anna a szobájában ült az ágyán és próbált felülemelkedni fájdalmán. Legutóbb akkor szúrt ennyire a szíve tájékán, amikor Yoh meghalt.

-Végülis – gondolta – Számomra most is meghalt egy kicsit…

Ettől még szomorúbb lett, ahogy elképzelte, hogy ezek után nem élhet Yohhal együtt, hiszen az felbontotta az eljegyzésüket. Régebben talán harcolt volna és erőszakkal kikényszerítette volna a fiúból, hogy csakazértis vegye feleségül. De ez alkalommal annyira fájt a visszautasítása, hogy nem volt hozzá ereje. Egyenlőre.

Hirtelen különös zajra és kiáltozásra lett figyelmes. Kinézett az ablakon és látta, hogy az udvaron Len és Tamara próbálja szétválasztani az épp egymásnak esni készülő Asakura testvéreket. Felpattant és lerohant hozzájuk.

-Ti meg mégis mit csináltok? – kiáltott rájuk.

Azok ketten a másodperc töredékéig megdermedtek, majd egyszerre lehajtották a fejüket. Ugyan abban a pillanatban. Ekkor hasított Annába a felismerés, hogy ők tényleg ikertestvérek. Egy kis ideig eljátszott a gondolattal, hogy mi lett volna, ha normális testvérként nőnek fel egymás mellett, és most helyette az édesanyjuk szidná meg őket a rosszalkodásért. Akkor is ismerhetné Yohot, és akkor is választania kellene a testvérek között? De gyorsan el is elhessegette ezt az eszmefuttatást, és szigorúan nézett rájuk.

-Semmi különös… - mormogta Yoh és megpróbált elosonni, ám Anna elébe állt. Ám a fiú nem vette észre rögtön, és csak akkor állt meg és kapta fel a fejét, amikor csak egy centire volt Annától. Ekkor viszont ledermedt és ijedten meredt a lányra. Annának megdobbant a szíve, de Zeke is látta a különleges pillanatot, és arrébb lökte öccsét. Megszakadt a szemkontaktus, megszakadt a varázs. Anna is elfordult és szó nélkül bement a házba.

Nem is sejtette, hogy van ott még valaki, aki ugyan olyan szívproblémákkal küzd, mint ő. Hirona egyáltalán nem értette magát. Mióta azt a napot Trayyel töltötte, egyszerűen nem értette magát. Hol szárnyalt a boldogságtól, hol a pokol legsötétebb bugyraiban érezte magát. Ekkor épp az utóbbival küszködött a nappaliban, amikoris belépett mindezek kiváltója. A sírdogáló lány nem láthatta, de amint Tray közelebb jött felkapta a fejét és pillantásuk egymásba fonódott. Amikor Tray belenézett Hirona könnyes zöld szemébe teljesen elgyengült és még a szokásosnál is esetlenebbnek érezte magát. Azonban aggódott is a lányért, ezért odasietett hozzá és leült mellé a kanapéra. A fiú hirtelen közelségétől zavarba jött Hirona elpirult, és lesütötte a szemét. Tray a hosszú szempillák végén táncoló könnycseppeket nézte, és annyira szívesen megölelte volna a lányt, de sejtette, hogy ha ezt megtenné, meglenne a büntetése. Inkább megkérdezte:

-Mi a baj?

Erre, pont ahogy a tűz lángol fel hirtelen, Hirona is úgy húzta ki magát ültében és vágta rá tüzes tekintettel:

-Mi közöd van hozzá?

Traynek elsötétült az arca és elfordítatta a fejét, de nem szólt semmit. Szokásához híven Hirona azonnal megbánta a kijelentését, és el is lobbant lelkében a lángolás. Lehajtott fejjel motyogta:

-Bocs. Nincs semmi.

De Tray nem hagyta annyiban:

-De valamit csak segíthetek. Szeretnék.

A lány ettől úgy érezte, hogy ennél a srácnál édesebbel még sosem találkozott, de most fogalma sem volt, hogy mit kellene mondania. Hiszen pont ő volt a probléma…

-Megint a családod miatt vagy szomorú? – faggatta, de Hirona megrázta a fejét. – Akkor valaki bántott? – a sámánlány a fejét rázta –Akkor csak a mai reggeli lehet a baj. Szerintem is borzalmas volt, de azért még nem kell ennyire letörni kislány…

Hirona elmosolyodott, és a fejét ingatta. Tray is mosolygott és örült, hogy sikerült mosolyt csalnia az arcára. Töprengett egy picit, majd úgy döntött, hogy megkockáztatja:

-Esetleg valami szerelmi ügy? – kérdezte, és igyekezett, hogy közömbösnek hangozzék, közben pedig azt mondogatta: „Könyörgöm ne, könyörgöm ne!”

Hirona pedig nagy bajban volt, de végül úgy döntött, hogy nem adja fel azt a jó szokását, hogy sosem hazudik. Így lassan bólintott.

Tray úgy érezte, mintha teletömték volna bálnazsírral, és most nem tudna nyelni, akkora gombóc volt a torkában.

-Oh, értem… - próbált bíztatóan mosolyogni, de csak egy grimaszra futotta.

Hirona dadogva folytatta:

-Nem értem… annyira lüke… és makacs – megrázta a fejét, miközben még mindig a földet bámulta, így nem is látta, hogy a mellette ülő srác olyan arcot vág, mint akinek a szívében megforgatták a kést. – De ennek ellenére kedves… és figyelmes… és mindig fel tud vidítani.

Tray lázasan törte a fejét, hogy mit mondhatna erre. Semmi olyat nem tudott, amivel ne vágná el örökre az esélyeit. De végülis Hirona boldogsága az, ami számít – sóhajtotta.

- Nos, szerintem ne add fel. –nyelt egyet – Biztos vagyok benne, hogy egy fiú sem lehet annyira idióta, hogy ne venne észre téged.

Hirona nem válaszolt, s mikor Tray épp azon töprengett, hogy mégis hogy lehet ennyire hülye, hogy egy másik srác karjába taszítja azt a lányt, akit szeret és hogy hogyan fogja kibírni ha összejönne azzal a bizonyos illetővel, amikor Hirona hirtelen cselekvésre szánta el magát.

Rávetette magát Trayre, hanyatt döntötte a kanapén, mire szegény srác csak levegő után kapkodott. Hát még amikor hozzáhajolt és szájon csókolta! Tray a feje búbjáig elvörösödött, de kapva kapott az alkalmon és visszacsókolta. Hironát elöntötte a boldogság, Tray pedig érezte, hogy az ajka tűzforró és kezdte őt is elönteni a forróság. Amikor már azt hitte, hogy lángra kap, egy pillanatra elválasztotta az ajkát a lányétól és megkérdezte:

-De mi lesz azzal a fiúval, akiről beszéltél?

Hirona csak pislogott, majd felkacagott:

-Hogy tudtam pont egy ilyen hülyébe beleesni?

Tray döbbenten nézett rá, majd kinyögte:

-Én lennék az? De hát azt mondtad, hogy lüke és makacs…

-Azt. – bólintott mosolyogva Hirona.

-Meg azt, hogy kedves, segítőkész és fel tud vidítani… - Tray egyre jobban elpirult, ahogy mondta ki a szavakat, majd amikor Hirona csillogó szemébe nézett, ez alkalommal ő vette birtokba a lány ajkait, de olyan szenvedéllyel, mint a szomjazó, aki a forrásvízre bukkan…