Nem tartott sokáig, hisz mind a ketten farkas éhesek voltak. Kiléptek az ajtón és elindultak az utcán, hogy immár tűrhető gyomor-körülmények között keressenek boltot, immár az ebéd hozzávalóihoz. Ám alig haladtak pár percet, amikor dörögni és villámlani kezdett, és mintha dézsából öntenék, leszakadt az eső. Egy pár pillanatig csak bámultak a meglepetéstől, majd egymásra néztek és rohanni kezdtek. Pechjükre egyetlen ereszt sem találtak sokáig, amikor Tray meglátott valamit, és arrafelé húzta a lányt. Egy telefonfülkét. Sietősen beterelte a lányt, majd ő maga is belépett. Amikor becsapódott mögöttük az ajtó, vette csak észre, hogy egy telefonfülke nem túl nagy, tehát meglehetősen szűkösen voltak. Pirulva néztek egymásra.

-Nem volt jobb ötletem. – vonta meg a vállát bocsánatkérően Tray.

-Legalább nem ázunk. – ismerte el Hirona, aki mindent akart volna, csak nem egy szűk telefonfülkében kuksolni ezzel a sráccal. Amikor ezután néma csend lett, még kellemetlenebbül érezte magát.

Ezzel valahogy máshogy volt Tray, aki örült a lány közelségének, de amikor látta, hogy Hironát mennyire zavarja a helyzet, megpróbált változtatni rajta, és amennyire csak tudott, a falhoz lapult. Ám mindez nem segített semmit a helyzeten, de Hirona látta az igyekezetét.

-Fázol? – törte meg a csendet a fiú.

-Nem nagyon. – válaszolt a lány olyan könnyedén, ahogy csak tudott, bár eléggé fázott. Ám amikor pár perc múlva már nem tudott erőt venni a remegésén Traynek is feltűnt.

-Hiszen te reszketsz! – kiáltotta és elkezdte lebűvészkedni magáról a dzsekijét és Hirona vállára borítva, majd vigyázva, nehogy bizalmaskodásnak tűnjön, átkarolta.

-Te meg mit csinálsz? – kérdezte a lány hirtelen megmerevedve.

-Nyugi, csak felmelegítelek. – magyarázta Tray, majd még jobban elpirulva magyarázta: - A testmelegemmel.

Erre Hirona szintén elvörösödött, de nem szólt semmit. Pár perc múlva érezni kezdte, hogy tényleg nem fázik annyira, és elengedte magát. Kényelmesen érezte magát befészkelve lenni a srác karjaiba. Tényleg egészen ellazult és lehúnyta a szemét.

-Hirona, elállt az eső. – szólt Tray, áttörve a maga alkotta burkát. A lány kinyitotta a szemét, és felnézett a fiúra.

-Jó reggelt. – mosolygott le rá Tray.

-Te jó ég! Elaludtam volna? – kérdezte ijedten Hirona.

Tray bólintott.

-Óh. Sajnálom. – motyogta a lány lehajtott fejjel.

-Semmi baj – mondta Tray, majd megvárta, amíg felnéz rá, és akkor folytatta. – Szerintem ez édes.

Hirona teljesen elpirult, ahogy Tray kimondta ezeket a szavakat, amikor a szemébe nézett. Zavarodottság tört rá.

-Üm… ha elállt az eső, akkor kimehetünk. – mondta végül.

Kilépve derült napsütés köszöntötte őket.

-Ahhoz képest, hogy most állt el az eső, meglepően jó idő van, nem? – jegyezte meg Hirona.

-Üm. – mondta Tray, hiszen nem akarta elárulni, hogy az eső már elég régen elállt, de neki nem akaródzott felébreszteni az alvó lányt. Olyan aranyos volt…

Mindenhol tócsák voltak, alig győzték kerülgetni őket. Aztán amikor egy egész utcaszélességet átszelővel találkoztak, Traynek támadt egy ötlete.

-Kori, gyere csak. –szólította szellemét, és pár pillanat alatt befagyasztotta a tócsát.

Vígan csúszott rajta végig. Hirona a széléről nézte.

-Te nem jössz? – kérdezte.

-Hát… -Hirona bátortalanul nézett rá.

-Gyere – nyújtotta a kezét a fiú – majd én segítek.

A lány csak nézte a felé nyújtott kezet, s életében először el is fogadta. Óvatosan lépett fel a jégre.

-Látod? Megy ez. Csak egy kicsit bátrabban. – bíztatta Tray. Elengedte Hirona kezét és hátrébb siklott. –Gyere!

A lány togyogva indult el felé, de a srác bíztatására meg is lökte kicsit magát. Csúszott egy keveset, majd ahogy lelassult elvesztette az egyensúlyát, és hadonászni kezdett maga körül, hogy megtartsa magát. A zuhanás pillanatában Tray villámgyorsan ott termett és elkapta, mielőtt még eleshetett volna. Hirona ijedten kapaszkodott a fiú nyakába. Tray elmosolyodott; ez a lány annyira aranyos – gondolta.

Amikor Hirona félelme is alábbhagyott, észrevette a szituációt és felemelte a fejét Tray nyakából, ahová eddig befúrta magát.

-Köszi. – suttogta zavartan, Trayre bámulva, aki valamiért hirtelen egészen helyesnek hatott.

-Nagyon szívesen. – lehelte a fiú, halvány mosollyal az ajkán.

Egyikük sem próbálta egy kicsit sem kiszabadítani magát a másik öleléséből. Ki tudja mennyi ideje álltak ott, így egymást nézve, amikor egy arra járó pár srác rájuk füttyögött.

-Adj egy csókot a helyemben is! – kiáltotta az egyikük.

Hirona, mint akit leforráztak, úgy ugrott odébb.

-Nyugi, csak egy csapat lökött kölyök. – mondta Tray megnyugtatóan – Lazíts.

Hirona idegesen nézett rá, majd megpróbálkozott egy mosollyal, de közben az járt a fejében:

-Vajon ő nem érezte az vibrálást, amit én? Vajon ő nem érezte úgy, hogy mindjárt kiugrik a szíve?

Nagyot sóhajtott és próbált minden figyelmével a korcsolya tanulásra koncentrálni és nem a tanárra.