Anna és Zeke észre sem vették, hogy Yoh kiment a kapun. Zeke szeme ismét megdelejezte Annát, aki szinte mozdulni sem tudott, főleg nem az elhangzott vallomás után.

Őszintén szólva (bár ezt magának sosem vallotta volna be) gyerekes hangon valaki azt kiabálta neki:

-Mások szerint erős vagy, okos és gyönyörű! És épp most vallottak neked szerelmet majdhogynem!

De ez a hang sajnos olyan hangos volt, hogy minden mást elnyomott, még az értelmes gondolatokat is. Ezért csak állt és bámult Zeke-re, szíve pedig hevesen zakatolt. Aki pedig ezt vagy bíztató jelnek vette, vagy csak kihasználta az alkalmat, vagy nem bírta tovább csak bámulni Anna ajkait, nem tudhatjuk, de a következő pillanatban, még közelebb hajolt Annához, és lágyan megcsókolta. Egészen puhán és finoman, hogy Anna hátán végigfutott a hideg, mégis egyszeriben melege lett. Szinte azt sem tudta, hogy mi történik vele, de élvezte, ezért lehunyta szemét, és hagyta, hogy Zeke ajkai birtokba vegyék. Fogalma sem volt, hogy mennyi idővel később lassan kinyitotta szemét, és látta a szintén lehunyt szemű fiút. Egyszeriben azonban rossz érzés kerítette hatalmába. Egy másodperc töredékéig nem tudta, hogy Zeke, vagy pedig Yoh csókolja. Mikor a kényeztetéstől lebénult agya felfogta, hogy Zeke-kel csókolózik a tornácon, ellökte magától a srácot. Az először nem nagyon reagált, csak bódult szemekkel nézte a lányt, arca kipirult, haja kissé kócosabban állt a szokottnál.

-Mi… az? – kérdezte Zeke

Anna alig tudott nem semmi értelemeset kinyögni, csak az járt  fejében, amit tett.

-Én ezt… nem akartam.

Zeke kissé fájdalmasan nézett rá.

-De akkor… az előbb…?

-Én… nem tudom. – mondta Anna, majd tudván, hogy ebből a szituációból semmi értelemeset nem tud kihozni, lévén képtelen gondolkodni, besietett a házba.

-Anna, várj! – hallotta még Zeke kiáltását, de semmivel sem törődve felsietett a szobájába.

Mindeközben Tray erősen törte a fejét. Mivel ez nem volt szokása, furcsán is érezte magát, de végül elhatározásra jutott. Eddig föl és alá járkált a szobájában, ám most megtorpant és elszánt arccal a nappali felé indult. Reményeinek megfelelően ott megtalálta a Tamara-Len párost, akik csendben beszélgettek.

Először Tray leült velük szemben, és úgy tett, mintha olvasna. Ám ezt túl erőltetettnek és mesterkéltnek érezte, ezért inkább elővett némi rágcsálnivalót és azt majszolta. Viszont a reggeli után így is majdnem kipukkadt, így ezt is hamar abbahagyta. És mivel arra a következtetésre jutott, hogy jobb minél hamarabb túlesni rajta, csak üldögélt és bámulta a beszélgető párt.

Először figyelmeztetésképp Len nézett rá, ám ő fel sem vette a célzást. Majd Tamara pislantott rá, kérdő szemekkel, de ő nem zavartatta magát. Végül ismét Len nézett rá jelentőségteljesen, de ő csak ott ült hajthatatlanul. Len végül homlokán idegesen lüktető érrel fordult felé:

-Te meg mégis mi a francot akarsz? Hagyjál minket békén és üldögélj máshol!

Tray megköszörülte a torkát és ahelyett, hogy visszavágott volna, lesütött szemmel választolt:

-Valamit kérdeznem kell tőled, Len.

Semmi mással nem lephette volna meg jobban haverját, aki emiatt engedékeny hangulatba került.

-Rajta.

-Hmm. – Tray elpirult – Elég személyes téma…

Erre már Tamara is felkapta a fejét.

-Ez egyre érdekesebben hangzik. Valami lányról van szó, nemde? – és jelentőségteljes szemekkel nézett rá, mint aki mindent tud.

Tray még jobban elpirult, és csak hümmögött.

-Hát… izé… khm… - majd kihúzta magát – mondom, hogy személyes téma, na!

Tamara elvigyorodott.

-Jól van na, értettem. Akkor nekem most sürgősen meg kell nézem valamit a konyhában.

Amikor eltűnt az ajtó mögött, Len mogorva, mégis kíváncsi szemekkel nézett rá.

-Na, mi az?

Tray megvakargatta a tarkóját, megköszörülte a torkát, néhányszor nagy levegőt vett, homloka gyöngyözött, majd gyorsan egy szuszra kinyögte:

-NekedhogysikerültösszejönnödTamarával?

Len értetlenül bámult rá: - He?

-Szóval, csak hogy Tamarával… neked… hogy… izé… hogy jöttetek össze?  -egyszer sem bírt volna Len szemébe nézni, akinek ez az egész kezdett gyanússá válni. Először azt hitte, hogy Tray csak ugratja, de haverja annyira szenvedett, hogy ezt az ötletet elvetette. Összeráncolta a homlokát:

-Ezt most miért kérdezed?

Természetesen, ha Tamara bent lett volna, ő azonnal átlátta volna a helyzetet, de mivel Len fiú volt, érzelmi ügyekben a lehető leglassabban kapcsolt. Traynek pedig nem akaródzott elmondania.

-Az most mindegy. Csak tegyük fel, hogy van egy ismerősöm, akinek hát… megtetszett egy lány. – itt már Lennek is kezdte kapizsgálni a dolgot – De akármilyen klassz is az a srác, nem tudja, hogyan… kellene… érted?

Amikor Tray kimondta, hogy „klassz srác” Len már biztos volt benne, hogy magáról beszél. Ám kivételesen nem oltotta le haverját, hiszen jól tudta, hogy milyen nehéz egy fiúnak ilyesmiről beszélni, főleg ilyen harcos típusúaknak.

-Hát nézd… szerintem rossz ember kérdeztél meg. Tam sokkal többet tudna neked segíteni. – ami tőle szokatlanul normális megnyilatkozás volt.

-De hát te is csak tudsz valamit, nem? – kérdezte szinte kétségbeesetten Tray.

Len erősen gondolkodott, hogy valami értelmeset tudjon mondani, ami mégsem ad okot cikizésre.

-Hát… öö… mindig legyél őszinte. –bökte ki és megvonta a vállát.

-Hmm. – felelte mélyen elgondolkodva Tray – Lehet, hogy mégis megkérdezem Tamarát is.

Len elhúzta a száját. – A te hibád, miért tőlem kérsz ilyen hülye tanácsot?! –morogta.

-Ja, és Len, ez a barátom… eléggé nem akarja, hogy ezt mások megtudják, érted, ugye?

A fiatal Tao próbálta nem elröhögni magát, ezért csak annyit mondott, miközben arcizmain próbált uralkodni.

-Ja, persze.

Majd amikor Tray kiment széles vigyor terült el arcán. – Jesszus, ez a Tray!