Sokáig ölelték így egymást. Zeke beletemette arcát Anna hajába és beszívta illatát. Nagyot sóhajtott és eltolta magától a lányt. Anna csak ekkor vette észre, hogy Zeke körül mintha aranyló aura jött volna létre, és bőre egyre halványabbnak tűnik.

- Úgy tűnik, hogy ideje búcsúznom – mosolygott szomorúan.

- De hát mi történik? – kérdezte Anna rémülten.

- Lejárt az időm. Ne felejtsd el, hogy én már halott vagyok. Elvégeztem azt, amiért visszatértem. Ugyan nem jártam sikerrel, de el kell hagynom a földi létet.

Anna szeme könnybe lábadt.

Zeke lágyan elmosolyodott és hüvelykujjával letörölte a kibuggyanni készülő könnyeket.

- Ugyan, ne sírj értem… - pillanatra elgondolkodott, majd felvillantotta a régi vagány mosolyát – Másrészről viszont boldog vagyok, hogy sírsz. Már megérte visszajönnöm, mert ez azt jelenti, hogy jelentettem neked valamit.

Anna szomorkásan nézett rá, odalépett Zeke-hez és lágyan megcsókolta búcsúzóul. Közvetlen közelről nézték egymást, Anna látta Zeke szemében kavarogni érzelmeit, és most értette meg teljesen, hogy mit jelent neki. Zeke-ben majdnem túlcsordultak az érzelmek, és Anna tudta, hogy a fiú büszkesége nem engedné, hogy a nő, akit szeret, sírni lássa, ezért lehunyta szemét, és szorosan ölelte őt, egészen addig, míg megérezte, hogy karjai a levegőt öleli.

Ekkor térdre esett és szabad utat engedett könnyeinek. Tisztában volt vele, hogy bár nem volt szerelmes Zeke-be, úgy, mint Yohba, mély szálak fűzték hozzá. Amikor összeszedte magát, felment a szobájába, de aludni már nem tudott. Másnap reggel kiabálásra ébredt.

- Mégis honnan kellett volna tudnom?! – hangzott fel Len dühös ordítása – Nem vagyok én gondolatolvasó!

- Ha nem lennél olyan, mint egy Tyrannosourus, aki csak úgy betör mindenhová, akkor nem alakult volna így! – válaszolt Tray hasonló hangerővel.

- Ó, még én vagyok a hibás! Neked elment az eszed…!

- Nekem nagyonis helyén van az eszem! Te vagy egy idióta!

És ez így folytatódott, amíg Anna fel nem kelt és leballagott a konyhába, ahol a társaság reggelizett, és megkérdezte Mortyt, hogy mi történt.

- Semmi különös, csak épp Len rányitott Trayre és Hironára, akik épp egymás mandulájával voltak elfoglalva. – adta közre Morty az információt, mire Hirona mélyen elpirult Tray-jel egyetemben, Tamara pedig derűsen megjegyezte:

- És nekem így kell megtudnom, hogy végre összejöttetek.

- Mi az, hogy ’végre’? – méltatlankodott Tray piros arccal, és a világért nem nézett volna Hironára.

- Hogy-hogy mi? Szerintem rajtatok kívül mindenki tudta, hogy oda meg vissza vagytok egymásért – mosolygott Tamara.

Tray csak hápogott, Yoh pedig pont ezt a pillanatot választotta a belépésre.

- Mi a nagy újság?

Anna felé pillantott, de ő elmélyülten figyelte a tejes kancsót. Tamara válaszolt helyette:

- Tray és Hirona végre összejöttek.

- Nahát, tényleg? Ez remek! –mosolyodott el vidáman – A tegnapi este nagyon romantikus lehetett, mindenki összejön valakivel. – továbbra is Annát fixírozta, de a lány semmi jelet nem mutatott.

- Ezt meg hogy érted? – bámult rá Tray, majd észrevette, hogy barátja Annát bámulja és szokásához híven nem átlátva a helyzetet és tapintatlanul megkérdezte:

- Tényleg, merre van Zeke?

Csend lett az asztal körül. Immár mindenki Annát nézte, aki nyugodt és csendes hangom megjegyezte:

- Zeke visszament oda, ahonnan jött.

A csend feszült vibrálássá változott. Yoh nézte Anna sápadt arcát és kisírt szemét és úgy érezte, hogy ha tehetné, akkor még egyszer kinyírná Zeke-et, amiért így bánt Annával. Elérte, hogy beleszeressen, aztán elhagyja!

Ökölbe szorította a kezét és elfordult, hogy ne lássák a többiek a dühös arcát. Anna mindebből csak annyit vett észre, hogy Yoh szóra sem méltatja.

Tehát már ennyire sem érdeklem – gondolta – valószínűleg örült is, hogy megszabadulhat az ígéretétől, amit még kiskorunkban tettünk.

Nagyon gyengének érezte magát hirtelen, és sebezhetőnek, hiszen Yoh fél kézzel padlóra küldte, de inkább harakirit követett volna el, minthogy ezt bevallja. Különben is, ő Anna, aki mindig erős és összeszedett. Mindenki ezt várja el tőle, nem nyavalyoghat szerelmi problémákon.

És így egyikük sem tett egy lépést sem a másik felé. Élték tovább az életüket, mintha semmi sem történt volna. Ugyan néha Anna nagyot sóhajtott sorozata nézése közben, Yoh pedig elbambult evés közben, amikor a lányt figyelte. De amint az első pár kínos nap lecsengett, ugyan úgy veszekedtek egymással, mint Zeke megjelenése előtt. Tamara néha figyelte szenvedő arcukat, és megcsóválta a fejét. Mennyivel egyszerűbb lenne a világ, ha az emberek megbeszélnék egymással a dolgaikat – gondolta, de nem avatkozhatott bele, hiszen tudta, hogy ezt nekik kell elrendezniük.

Egyik nap, hetekkel az események után, Anna elaludt az udvaron az egyik hatalmas tölgy alatt. Yoh meglátta és ellágyultan sétált oda hozzá. Letérdelt mellé és egyik kezével a fa törzsének támaszkodott, másikkal kezébe vett egy tincset Anna hajából, és megsimította. Annyira selymes volt, a bőre pedig annyira bársonyos, az ajkát figyelni, ahogy ki- és belélegzik annyira csábító. Egyre közelebb hajolt hozzá, amikor hirtelen a hosszú szempillák felemelkedtek és Anna kinyitotta a szemét. Yoh gyorsan hátrahőkölt, de a lendülettől hátraesett.

- Te meg mit csinálsz? – pislogott rá Anna álmosan és értetlenül.

- Hogy mit csinálok? Én? – kérdezett vissza Yoh ideges nevetéssel – Semmi különöset, csak épp erre jártam, és… és… - hirtelen elhalt a hangja. Lehajtotta a fejét, és haja a szemébe hullt. Egy darabig csendben ült, majd halkan megjegyezte: - Annyira kegyetlen vagy Anna!

A lány nem értett semmit, de Yoh megragadta a csuklóját és magához rántotta. Anna a meglepetéstől nem kapott levegőt, ajkukat csak egy centiméter választotta el egymástól.

- Nem fair, hogy csak az én szívem akar kiugrani most a helyéről! – mormogta, majd szenvedélyesen megcsókolta és beletúrt a lány hajába. Ahogy egyre inkább elragadta a mámor, annál nehezebben vette a levegőt, de egyszerűen nem tudta abbahagyni, olyan rég óta vágyott már Anna csókjára. Később vette csak észre magát, és főleg azt, hogy Anna nem löki el magától, nem kezdte el püfölni és nem kiabál vele. Viszont engedékenyen és odaadóan simult a karjába. Elhúzódott a lánytól és kérdőn nézett rá, Annának viszont nem volt mersze kinyitni a szemét, csak Yoh vállára dőlt.

- Te bolond! Nincs igazad! – suttogta végül.

- Miben? – kérdezte Yoh.

- Nekem is majd kiugrott a szívem… - mosolyodott el a lány. Yoh megkönnyebbülten kifújta a levegőt és el is vigyorodott.

- Hát veszélyes művelet volt, az biztos. – két karját lazán Anna vállára tette – Viszont te tartozol nekem valamivel.

- Tudom. – Anna felemelte a fejét, és egyenesen Yoh szemébe nézett, és elpirulva kimondta – Szeretlek.

Yoh nem tudott mit mondani örömében, csak elvigyorodott: - Én is szeretlek.

Szorosan megölelte Annát. Ezután hosszú órákat töltöttek félreértett érzések magyarázatával és csókolózással.

- Te nem érzed magad furcsán? – kérdezte Yoh – Úgy értem, különös azt hallani tőled, hogy végig, amíg azt hittem, hogy csak én szenvedek, neked ugyan olyan rossz volt, és most meg szabadon megcsókolhatlak, hiszen szeretsz.

Anna elgondolkodva válaszolt:

- De, tényleg szokatlan érzés, de tudod, abból a jobbik fajtából. Nem lesz nehéz beleszoknom.

Yoh elmosolyodott.

- Hát igen, nekünk nem is, csak a többieknek.

- Nehogy azt hidd. Velük ugyan olyan leszek, mint eddig. Sőt, te sem menekülhetsz az edzések alól. Szeretlek, ezért a legjobbat akarom neked, tehát ezután meg többet kellene edzened.

- Ne már Anna! – nevetett Yoh, és hogy elhallgattassa a lány, megcsókolta. Anna pedig életében először nem vitatkozott.

Vége