Látta, hogy hullámzik a levegő, és érezte, hogy itt valami veszély készül. Szorosabban markolta guandaóját és óvatosan lépkedett a homokban. Basonnak szólni sem kellett, figyelme feszült lett. Ám hiába az óvatoskodás, egyik pillanatról a másikra egy alak tűnt fel előtte, ám a nap annyira a szemébe tűzött, hogy észre sem vette, hogy ki az. Már támadott volna, amikor felismerte lányos alakját… ez Tamara volt. Len szíve örömében meglódult, és már indult volna felé, de az évek tapasztalata megállásra késztette.

-Hogy kerülsz te ide? – kérdezte a lánytól.

Tamara elmosolyodott és csábosan közelebb lépett.

-Csak rád vártam édes Len, te vagy az én szívem hőse. Jöjj és ments meg, hisz én csak téged szeretlek!

Len gúnyosan elmosolyodott. (Ám mosolya mögött némi irónia is volt, hiszen tudta, hogy Tamara sosem mondana ilyet, és ez némi szomorúsággal és dühhel is eltöltötte.)

-Szóval menjek oda? Azt akarod?

Tamara hátradobta a haját és csücsörített.

-Igen szívem, gyere a karomba! –és kitárta kezeit.

Len horkantott egyet és csak annyit szólt, hogy „Szuperrapid-támadás” és Bason már tudta is a dolgát. Az ál-Tamara füstölve tűnt el, Len kissé szomorúan nézett utána, de tudta, hogy nem engedhet meg magának ilyen gyenge érzelmeket, ha az igazi Tamarát biztonságban akarja tudni.

-Csak tudnám, hogy lehet alaki ilyen aljas, hogy Őt elrabolja!- motyogta dühödten, de Bason is meghallotta.

-Okos ellenséggel van dolgunk- mondta –Tudja, hogy ő fontos neked.

 Len megtorpant, és iszonyatos indulattal a hangjában halkan azt kérdezte:

-Mit mondtál?

Bason látta gazdáján, hogy még nem ajánlatos neki ilyen célzásokat tenni, így nem mondott semmit. –Majd rájön magától is. – gondolta, és majdnem elmosolyodott, bár tudta, hogy akkor az életével játszik. (Már ha egy szellem esetében lehet ilyet mondani.) Azt azonban látta, hogy Len némileg elgondolkodva hajtja le a fejét, és indul tovább.

Újabb alak tűnt fel szikrázva; Len nagybátyja volt az. Kedélyes hangon szólt Lenhez, mégis mennydörgött:

-Len Tao, nemzetségünk gyöngyszeme! Itt a lehetőség, hogy akkora hatalmat és erőt nyerj, amiről álmodni sem mertél. Csak gyere velem és hagyd itt ezt a sivár vidéket és még Yoh Asakurát is képes leszel legyőzni!

Len ökölbe szorította a kezét. Egy pillanatra, de csak egy pillanatra, megingott. Mennyivel egyszerűbb lenne itt hagyni ezt a vidéket, és hatalmas erőt szerezni! Még Yoht is legyőzhetné. Elfelejthetné Tamarát. Tamarát…?

-Nem akarom! – mondta ki gondolatait. S egyre magabiztosabb lévén előhúzta a guandaóját, és egy suhintással kettévágta ál-nagybátyját. Bosszankodva haladt tovább, amikor mindenfelől alakok vették körül; már támadásra lendítette karját, amikor meglátta, hogy csak csapatának többi tagja azok.

-Ti meg merre jártatok? –kiáltott rájuk dühösen.

A fiú elég nyúzottnak látszottak, csak Yoh válaszolt:

-Végig itt voltunk, csak valami erővel elvágtak minket egymástól. –és lezuttyant a homokba a többiek mellé. Az ál-Anna járt a fejében, aki megjelent előtte.

-Gondolhattam volna. –morogta Len, majd megpillantott egy hosszú kék hajzuhatagot Jocó mellett.

-Te meg mit keresel itt?- kiáltott Pilicára, merthogy ő volt az.

Pilica először összerezzent, de aztán kihúzta magát és kissé remegő hangon válaszolt:

-Tamara az én barátom is, és szeretnék segíteni neki. Elszöktem Annától, és utánatok jöttem.

Ekkor egy szigorú hang hallatszott a háta mögött:

-Dehogy szöktél!

A társaság odakapta a fejét, és Annát pillantották meg. Mind eltátották a szájukat, csak Yoh pirult el… az az ál-Anna! – gondolta –Egészen fura gondolatokat támasztott bennem.

-Mostmár elég legyen! Nem kirándulni megyünk, hanem veszélyes harcba, nincs szükségünk visszahúzó erőkre.

Szegény Pilica majdnem sírva fakadt, de Jocó a vállára tette a kezét és elélépett:

-Nem mondd ezt! Ő csak jót akart.

-De attól még…

-Csend legyen! –szólt halkan Anna, mégis mind abbahagyták a beszédet – Gondoljatok csak Tamarára, lehet ebben a percben is kínozzák, amíg ti itt veszekedtek.

Lennek a torkára fagyott a szó, és kerekre tágult szeme a döbbenettől… hogy lehetett ekkora bolond! Ökölbe szorította a kezét és nem szólt többet.

Tovább indultak csendbe burkolózva. Pár órával később Lyserg megtorpant:

-Valami megváltozott.- suttogta.

A többiek is érezték, valahogy idegesebbek lettek.

-Még a szőr is feláll a hátamon. –suttogta Jocó. Pilica a kezébe csúsztatta a kezét, és megszorította. Bíztatóan egymásra mosolyogtak. Magukban sem voltak biztosak, de egymást bátorították.

A következő pillanatban mennydörgő hang hallatszott:

-Bolondok vagytok, hogy eljöttetek! Lássátok hát hatalmam!

És remegni kezdett a föld, hatalmas falak emelkedtek ki a homoktengerből, amik egy óriási palota körvonalait adták ki.

A hang folytatta:

-Lépjetek be és találkozzatok a halálotokkal! –és kitárult a hatalmas vaskapu.

Egy darabig csak döbbenten nézték a pillanatok alatt feltűnt palotát, majd Yoh szólalt meg vigyorogva:

-Ilyen invitálásnak nem lehet ellenállni, ugye srácok?! – és elindult befelé. Lassan elnyelte a sötétség.