Mint mindig, most is körbeülték az asztalt a vacsoránál, és hangosak voltak. Az egész csapat jelen volt; Trey Jocóval veszekedett, Len meg mindkettejükkel, Faust és Eliza szokás szerint egymással volt elfoglalva, Morty pedig Yohval beszélgetett. Csak Anna ült csendesen, a tányérjába bámulva. Majd tűnődve megszólalt:

–Pont egy éve, hogy legyőztük Zeke-t…

Hirtelen csend lett, és mindenki elgondolkodott, számolgatott és lassan bólogatni kezdtek:

–Haver, tényleg…

–Most, hogy mondod…

–Igen, a hölgynek igaza van…

Még egy pillanatig mindenki el volt foglalva a gondalataival, majd hirtelen megint mindenki egyszerre elkezdett beszélni. Csak Anna nézett tovább komolyan a tányérjába. Majd az órájára nézett, és hangosan felkiáltott:

–Jól van fiúk, késő van. Holnap nem fogjátok bírni a triatlonnapot!

Ők még egy kicsit morogtak, majd mindenki indult aludni, ugyanis tudták, hogy Annával szembeszállni egy öngyilkossággal egyenlő. Jóéjt kívántak egymásnak, Len hazaindult. Morty is követte volna, de Anna rákiáltott:

-Hé Törpe! Ne felejtkezz el a mosogatásról!

Morty megadóan sóhajtott és elkezdte a vizet engedni. Anna elégedetten ment fel a szobájába, útközben ránézett az órára. Tíz óra.

-Azt hittem, hogy már ma megérkezik. - mondta ki félhangosan gondolatait, majd halkan behúzta maga mögött az ajtót.

Másnap kora reggel már felkiabálta a fiúkat, akik álmosan, kóvályogva másztak ki az ágyból. Szombat lévén nem volt iskola, így igencsak megleődtek, amikor Anna már hajnali négykor kirángatta őket az ágyból.

-Mi történt Anna, ég a ház? -kérdezte Yoh, aki még a szemét sem nyitotta ki, úgy botorkált ki a folyosóra.

-Nem, csak kibővítettem kicsit a triatlont. A három hagyományos számon kívül lesz még egy kis súlyemelés, és egy kis párharc szellemek nélkül. -mondta Anna szemrebbenés nélkül.

A többiek erre már teljesen felébredtek, és méltatlankodni kezdtek:

-Ez nem ér…

-Ne légy szadista…

-Ez már nem is triatlon -kezdte Jocó -hanem hehe… pentatlon! Értitek? Pentatlon! Hehe!

A fiúk egyemberként vetették magukat Jocóra, és püfölni kezdték, amíg az ki nem kúszott a kezük közül.

-Ha verekedni van energiátok, akkor futni is! -Anna hangja ostorcsapásként hatott a sámánokra -Indulás!

Így aztán kelletlenül bár, de elindultak.

Len gyalog indult vissza az Asakura-házhoz. Útközben sötéten maga elé meredt, zsebre dugta a kezét. Nagyon hiányzott már neki a bajnokság és úgy érezte, hogy csak elvesztegeti az idejét. Ilyen és hasonló sötét gondolatok jártak a fejében, amikor nekiment valaminek. Megütközve felnézett és már rá is kiáltott volna az illetőre, amikor azt vette észre, hogy ez a valaki hatalmas ütést mér a gyomrára és ő már a levegőben is van. Fájdalmas puffanással ért földet. Kiszorult belőle a levegő a hirtelen támadástól és fuldokolva ült fel. De első lélegzetével Basont hívta:

-Bason, szellemem, egyesüljünk!

Mikor megérezte a kínai harcos erejét a testében, felnézett. Előtte egy Basonnál is hatalmasabb fekete sárkányszellem magasodott, pofáját kitátva, szeme pirosan égve. A hátán bő fekete köpenyben egy alak állt. Len megpróbálta kivenni a vonásait, de a csuklya nyílása csak sötéten ásított a hajnali félhomályban. Egy szót sem szólt, csak támadott. Len ügyesen hárította, és villámgyorsan visszatámadott, de akkor már a sárkánynak hűlt helye volt. Meglepődve egyenesedett ki, amikor iszonyatos fájdalom hasított a gerincébe, ismét a levegőbe emelkedett és jónéhány méterrel odébb landolt. Megint hátulról támadott! Összeszorította fogát fájdalmában, de feltápászkodott.

-Ebből elég! Bason! Ultragyors rapidtámadás! - kiáltotta, miközben a sok furiokus támadást végrehajtotta. Azonban a döbbenettől elkerekedett a szeme, amikor a támadása egyszerűen eltűnt a sárkány előtt. Újra és újra próbálkozott, de hiába. Amikor lihegve a fegyverére támaszkodott úgy látta, mintha a sárkány gúnyosan vigyorogna.

-Ki a fene vagy te? -kiáltott oda neki.

Egy meglepően lágy hang válaszolt a csuklya alól.

-Nem vagy olyan helyzetben, hogy kérdéseket tegyél fel nekem. A te szereped a tervemben annyi, hogy üzenetet adj át Asakurának. Azt, hogy jövök.

Nem szólt többet, csak leugrott a sárkány hátáról, köpenye lebegett körülötte.

-Drága sárkányom, mérj végső csapást erre a félnótásra. -szólt a hang. Len izmai megfeszültek az adrenalintól és felkészült a támadásra. A sárkány kitátotta pofáját, és hatalmas lángcsóva lövellt ki belőle. A láng nyalábjai körbevették Lent, aki védőpajzsot vont maga köré, de így is érezte a hatalmas erőt. Elképedve vette tudomásul, hogy a pajzsa, ami eddig minden támadást kibírt, kezd összeroppanni.

-Len mester… -hallotta Bason hangját, ami éppoly tanácstanal volt, mint ő, megérezve a közelgő véget.

-Nem adhatom így fel!- kiáltotta és utolsó erejét összeszedve kitört a lángkoszorúból és szétlövelte az energiáit. Fojtott kiáltást hallott az egyik irányból, de nem bizonyosodhatott meg róla, mert összeroskadt. Csak feketeség vette körül.

Mintha hangokat hallott volna és érezte, hogy megmozdítják a testét. De az idő és tér nem létezett számára, csak az öntudatlan feketeség. Valamivel később érezte, hogy valami hűvös éri a homlokát. Ez nagyon jól esett neki, mert úgy érezte, hogy egész teste tűzben ég. Felnyögött, de mozdulni nem tudott, mintha ólomból lettek volna a végtagjai. Próbálta kinyitni a szemét, de mintha összetapasztották volna. -Ki kell nyitnod a szemed! Fel kell ébredned! - mondta a belső hangja. Hallgatott rá, és résnyire sikerült is kinyitnia a szemét. Egy lány hajolt fölé. Szeme aggódva fürkészte, haja előrehullott a vállára, finom arcvonásai voltak. Szép volt. Ki lehet ez a lány? - gondolta ködösen Len. Valahogy ismerős, de mégis… Megpróbálta megkérdezni, hogy ki ő, de nyelve odatapadt a szájpadlásához. A lány hűvös kézzel végigsimított az arcán.

-Sss. Ne beszélj. -mondta. Len tarkója alá nyúlt és megemelte a fejét, hogy ihasson. Len mohón kortyolt. Mikor a lány elvette a poharat, Lennek végre sikerült összeszedni az erejét és megkérdezni:

-Ki vagy te?

A lány mintha jól szórakozott volna a kérdésen.

-Hát nem ismersz meg?

-Miért? Kellene? - akarta kérdezni még Len, de a sötétség újra magába szippantotta. Sokkal, de sokkal később tért újra magához, és mintha az agyát elborító ködöt elfújták volna. Kinyitotta a szemét és elfordította a fejét. Mellette ott volt a lány. Aludt. Összekucorodott egy széken, állát a karjára támasztotta. Len szemügyre vette a reggeli fényben. Sűrű szempillája árnyékot vetett a szemére, szája mintha durcásan csücsörtett volna. Hátközépig érő világosrózsaszín haja volt, és egy egyszerű fehér ruhát viselt, rózsaszín övvel a derekán. Len figyelmét nem kerülték el a szeme alatt húzódó karikák. A lány, mintha megérezte volna, hogy figyelik, kinyitotta a szemét. Mikor meglátta, hogy Len ébren van felállt és odalépett mellé. Öntudatlan kecsesség volt mozdulataiban. Megigazította a párnáját, mosolygott és megkérdezte:

-Jobban vagy már?

-Nem válaszoltál a kérdésemre. -morogta fenyegetően Len.

-Tudom. -mosolygott ismét a lány -Kérsz egy kis teát?

-Micsoda? -hökkent meg Len. -Azt kérdeztem, hogy ki vagy te, nem pedig teát kértem.

-Már jól hallottam első alkalommal is. Akkor talán kekszet kérsz? Most még semmi megerőltető ételt nem szabad enned.

Len vérnyomása az egekig szaladt.

-Azt kérdeztem, hogy ki vagy te! -ordította minden egyes szót külön kihangsújozva.

-Semmi szükség arra, hogy kiabálj. - folytatta bűbájosan a lány -Semmi baj nincs a hallásommal.

Úgy tűnt, a lány élvezi ezt a kis játékot, és ezzel még jobban felingerelte a fiút.

-De igenis, hogy szükség van rá… -kiáltotta, miközben elkezdett kikászálódni az ágyból. De hirtelen belenyilallt a fájdalom az oldalába. Odakapott és sziszegett a kíntól. A lány arcáról eltűnt a huncut mosoly, gyorsan odalépett mellé és visszanyomta az ágyra. Len megpróbált ellenállni, de vagy ő gyengült le nagyon, vagy a lány volt nagyon erős, így kénytelen-kelletlen visszadőlt az ágyra.

-Ezt meg ne próbáld még egyszer!- kiáltott rá a lány dühösen. - Nem azért gürcöltem veled, hogy most itt mindent tönkretegyél!

-Ó, most azt várod, hogy megköszönjem? -Len hangja gúnyosan csengett - Hát nagyon szépen köszönöm, de egyedül is sikerült volna. Valahogy.

A lány válaszra sem méltatta, hanem felhajtotta a takarót, és a fiú kötéseit kezdte vizsgálni.

-Hé, te meg mit csinálsz? -kiáltott rá.

-Megvizsgálom, hogy nem-e szakadtak fel a sebeid az ugrándozásod közben. - válaszolt egyszerűen -Igen, a válladon rendben van… -motyogta szinte magának, és egyre lejjebb haladt.

-Hé, hagyd ezt abba! - fogta le a kezét a dühös-zavart Len, amikor a hasán lévő kötést vizsgálta.

Most a lány nézett rá gúnyosan mosolyogva: - Szerinted ki kötözött be?

-Ezek szerint te. - morogta Len.

-Na mi van? Csak nem vagy szégyellős?

-Én? Ugyanmár! Csak nem szeretem, ha idegenek nyúlkálnak hozzám. -kiáltott fel Len.

-Idegenek? -kérdezte a lány, de aztán összeráncolta a szemöldökét -Ahogy sejtettem! Felszakadt a sebed, és újra be kell kötözzem, mert átvérezted a kötést. Gratulálok.

-Én is meg tudom csinálni! -ellenkezett Len.

-Valóban? Próbáld meg felemelni a kezed! -szólt a lány.

Len úgy is tett, de nyomban megbánta, mert a fájdalom most sem kímélte. Morgott valamit az orra alatt.

-Tessék? Nem hallottam, hogy mit mondtál? - énekelte vidáman a lány. Len gyilkos tekintetet vetett rá.

-Azt mondtam, hogy nincs más választásom, mint hagyni, hogy bekötözz. - szűrte a fogai között -Te ezt élvezed ezt?

-A kötözésedet? Annyira nem szórakoztató, mint hiszed…

-A szívatásomról beszélek!

-A szívatásodról? -ismételte meg a lány, mint aki nem érti, majd szélesen elmosolyodott -Ja, azt nagyon!

Len azt hitte, hogy felrobban. De gyorsan lehűtötte magát, mert arra gondolt, hogy ha meggyógyul, kinyuvasztja ezt a csajt.

-Az még kicsit odébb lesz. -kuncogott a lány.

-Mi? Te gondolatolvasó vagy? -méltatlankodott Len.

-Nem, dehogyis! Csak olyan vérszomjas kifejezés ült ki az arcodra, hogy úgy gondoltam, hogy csak ellenem irányulhat. -mosolygott szelíden.

Len elgondolkodva nézte. Az előbb már majdnem beugrott neki, hogy honnan ismerős neki a lány, de a gondolat elszállt. Pedig már majdnem rájött!

A lány egy darabig csendben dolgozott. Óvatosan tekerte le a kötést Len hasa körül, vigyázva, hogy nehogy hozzáérjen valamelyik más részéhez. Mikor egyre kevesebb kötés maradt rajta, egyre közelebb kellett hajolnia a fiúhoz. Egy picit el is pirult és ez határozottan zavarta. Visszagondolt a régi elhatározására, hogy soha többé nem pirul el. Úgy tűnik, ez most nem válik be. Hát hogy a csudába ne piruljon el, amikor az arcuk csak egy centire van egymástól? Ráadásul sosem látott még ilyen szépen kidolgozott hasizmokat, amiket ugyan most zúzódások és sebek tarkítanak, de azért nagyszerűen néz ki. Felnézett Lenre, hátha annak gonoszkodó pillantásától elmegy a kedve a hasfalát bámulni, de meglepve látta, hogy a fiú is legalább olyan zavarban van, mint ő. És őt figyeli. Amikor szemük találkozott Len gyorsan elkapta a tekintetét és egy árnyalatnyival pirosabb lett. És átkozta magát, hogy mennyire hülye. Egy szép lány gyengéd érintésétől elkezd itt érzelegni! Hülyeség és gyengeség! Érzékei azonban kiszorították ezeket a gondolatokat az agyából, és már csak a lány közelségére tudott koncentrálni, és arra, hogy ajkai pár centire vannak tőle. És virágillata volt. Sóhajtott egyet.

-Ne mozogj - intette a lány kissé rekedtes hangon, ezért megköszörülte a torkát. Nem mert már ránézni, csak a kötést kötő kezét bámulták mindketten. A lánynak elkezdett remegni a keze, ezért gyorsan befejezte a kötést.

-Kész! -szólt megkönnyebbülten és mindketten gyorsan hátrébbcsúsztak, távolabb a másiktól.

-Ööö… kösz. -mondta Len, mire a lány meglepetten nézett rá, de nem szólt semmit, hanem elfordult a fiútól és a kötszereket kezdte összepakolni. Len csak a hátát látta és hosszú, csillogó haját.

-Most aludnod kell - szólt hátra a válla felett.

-De előbb mondd meg a neved.- szólt Len határozottan.

A lány szomorúan lehajtotta a fejét. Hát vége a játéknak. Ha Len megtudja, hogy ki ő, akkor soha többé nem néz rá majd úgy, mint kötözés közben. Ismét láthatatlanná válik a számára.

-De akkor ígérd meg, hogy aludni fogsz. -szólt csendesen.

Len felhúzta az egyik szemöldökét, mint aki kételkedik abban, hogy miért kellene engedelmeskednie a kérésnek, de végül beleegyezett. A lány ekkor szembefordult vele.

-Őszintén szólva örülök annak, hogy nem ismertél fel, de egyben rossz is. - nagy levegőt vett, majd elfordult és kifelé indult. Nem akarta látni, hogy milyen arcot vág Len, ha meghallja a nevét.

-Tamara vagyok. - szólt még, majd becsukta maga után az ajtót.