Len egy darabig még bámulta a csukott ajtót, és egyszerűen nem tért magához. Ez lehetetlen. És mégis, most hogy visszagondol, tényleg Tam vonásai. Legutoljára akkor találkoztak, amikor a lány nagy szégyellősen bejelentette a társaságnak, hogy másnap elmegy. Ez Zeke legyőzése után pár nappal történt. A haját csavargatta, a szája szélét rágta, egyik lábáról a másikra állt és kerülte mindenki tekintetét. Egyedül talán Yohét nem. Ryo kérdezte meg elsőként:

-De hát hová ilyen hirtelen?

-Találkoztam nemrég egy nagyon híres jóssal, aki megengedte, hogy nála tanuljak tovább. Megbeszéltem előző mesteremmel, és ő is azt mondta, hogy nyugodtan menjek el, mert amit tudott, ő már megtanította, és ez az ember tényleg mindenkinél többet tud a jóslásról. Ő a leghíresebb. -tette még hozzá motyogva.

-És ki ez az ember? - kérdezte Yoh.

Tami egészen elpirult.

-Cassandrának hívják.

A társaság nagy része nagyon meglepődött, még Len is, hiszen hallotta Cassandra jóstehetségének hírét.

-Haver, te aztán nagy mázlista vagy! -kiáltott szájtátva Trey -Ő tényleg a legeslegjobb.

-Nos, akkor jó tanulás Tam! -mosolygott rá Yoh, amitől a lány (ha lehet) még pirosabb lett és gyorsan leült.

Aznap este látták utoljára. Nem adott magáról hírt, habár egyszer Anna tett valami olyan kijelentést, hogy jól megy a sora. Igazság szerint Len nem igazán figyelt oda rá, mert annyira nem érdekelte. Sosem voltak igazán jóban, ritkán beszéltek. Valójában Len átnézett rajta, nem foglalkozott vele.

Képtelenség! Gondolta végig újra az egészet Len (teljesen megfeledkezve az alvásra tett ígéretéről.) Hiszen nem egészen egy év alatt a lány teljesen megváltozott; nem pirult el örökké, nem ejtett le mindent, ami a kezébe került és nem bukott el a saját lábában, sőt ki merte mondani véleményét és élcelődött vele, Lennel. Kiderült, hogy még humora is van, bár igencsak sajátos - húzta el a száját Len. És bátran belenézett az emberek szemébe, tekintete nyugodt és kiegyensúlyozott lett és folyton úgy csillogott, mintha lenne valami titka, amit csakis ő tudhat. Haja megnőtt és csillogóvá vált és a színe is olyan „normális”. Len megcsóválta a fejét. És mindezt egy év alatt elérni nem semmi eredmény a kis Tamitól. Lentről hirtelen felhangzott a lány kacagása és Len rájött valamire. Ezt a lányt már nem lehet csak úgy „lekistamizni”, mert megváltozott. De azt is tudta, hogy ilyen könnyen senki nem tud megváltozni, tapasztalatból tudta. Eszébe jutott, hogy a lány mennyit viccelődött vele, most majd visszaadja neki a kölcsönt. Megmutatja, hogy ő még ugyan az a kislány, hiába a csillogó, hosszú haj, nyugodt, bájos arcocska és vicceskedés. Ezzel a megnyugtató gondolattal zuhat álomba. Valaki hangos suttogására ébredt, amit ezer közül is felismerne:

-Szerinted felébredt már? Már egy csomó ideje alszik.

-Trey te idióta, nem tudnál hangosabban suttogni? A szomszédban nem is hallották.  -nyögte és felnyitotta a szemét. Az a bizonyos idióta, Jocó és Faust társaságában tömörült az ágya mellett.

-Jaj haver a frászt hozod rám! -kiáltotta Trey. -Mintha egy hulla támadt volna fel.

-Ha jobban meggondolod… -kezdte Jocó és vigyora arról árulkodott, hogy viccre készül, de Faust időben közbelépett.

-Meg kellene, hogy vizsgáljalak. - mondta szokásos csendes és folytott hangján.

-Ma mindenkinek ez a heppje? - morogta -Mondtam már, hogy boldogulok magam is!

-Próbáld csak meg felemelni a kezed. -bíztatta Faust

-Na nem! Ennek ma egyszer már bedőltem, inkább essünk túl rajta megint. -adta fel Len, mire Faust mindent tudó mosollyal hozzálátott.

-Tamara megvizsgált, mi? - vigyorgott Jocó és oldalba bökte Treyt is, aki szintén vigyorgott. Len csak nagynehezen állta meg, hogy ne jöjjön zavarba, inkább rákiáltott a fiúkra:

-Inkább azon gondolkodjatok, hogy ki a franc volt az, aki megtámadott!

Erre a fiúk kicsit megjuhászodtak.

-Te tényleg a frászt hoztad ránk haver. - csóválta a fejét Trey -Nem sokon múlt, hogy most tényleg meg ne halj. Szerencséd, hogy Tamara arra járt és hazacipelt. Bár őszintén szólva fogalmam sincs, hogy bírt el.

-Tamara? - szólt dühösen Len és összeszorította a száját dühében. A francba, meg kell majd köszönnie neki.

-Igen - folytatta Jocó -ő talált meg az utcán a véredbe fagyva. Azt mondta, hogy akkor már senki nem volt ott körülötted. Te meg olyan élettelennek látszottál, mint egy zsák…

-De végre elmondhatnád, hogy ki intézett el ennyire -vágott közbe Trey.

-Nem intézett el!- kiáltott dühösen Len -Csak éppen hátba támadott.

Trey és Jocó várták a folytatást, mire Len leírta a titokzatos sárkányos-csuklyás egyént.

-Nem túl happy a színvilága - jegyezte meg Trey a fekete sárkányra és köpenyre utalva, de közben ő is elgondolkodott. -Nem láttál rajta orákulumharangot? -kérdezte.

-Még az arcát sem láttam, nemhogy a kezét! -szólt Len indulatosan -Mondom, semmi olyat, ami alapján azonosíthatnánk. Csak azt tudjuk, hogy ismeri Yoh-ot. És ez bőven nem elég ahhoz, hogy megtaláljam és feltrancsírozzam!

-Kit akarsz már megint feltrancsírozni? - lépett be mosolyogva a szobába Yoh. Len már a puszta jelenlététől megnyugodott némileg.

-Azt, aki ezt tette velem -mutatott a kötésekre Len.

-Megértelek. - mondta egy hang az ágy elől, és bár Len nem látta, mert az ágy eltakarta, biztos volt benne, hogy ez csak Morty lehet. Észre sem vette, hogy bejött. Ez persze az alacsony növés előnye.

A fiúk a délutánt dumálással és találgatással töltötték Len titokzatos támadóját illetően, na meg hülyéskedéssel, egészen addig, amíg be nem robbant a szobába Anna és a Len kivételével mindenkit kiparancsolt „egy kis esti tornára”.

-Te most megúsztad Tao, de legközelebb te is csatlakozol a barátaidhoz. Egy kis sérülés nem akadályozhat meg az edzésben - fenyegetőzött Anna, mire Morty motyogva megjegyezte kifelé menet: -Ha a kis sérülés néhány bordatörés és karrepedés agyrázkódással társítva, akkor nem szeretnék nagyon megsérülni.

-Márpedig az lesz Törpe, ha nem fogod be a szádat! -szólt utána Anna és ő is elhagyta a szobát, majd visszaszólt Lennek: -Te meg ne vigyorogj, hanem aludj!

Len megpróbálkozott vele, de csak mocorgott, sehogysem tudott elaludni. Ráadásul kezdett éhes lenni. De nem jött senki egy darabig, Anna biztos a szokásos sorozatát nézi, és olyan megalázó lenne kiabálni. Ezen törte a fejét és már azon volt, hogy felkel fájdalmai ellenére, amikor nyílt az ajtó és Tamara lépett be rajta egy tálkával a kezében. -Mégiscsak gondolatolvasó - suhant át az agyán, de arcán már felsőbbséges vigyor terült el.

-Nahát, nahát, csak nem Tamara? -kérdezte gúnyosan és megnyomta az utolsó szót. A lány erre egy kicsit összerezzent, de bátran folytatta útját Len ágya felé.

-Nem kell olyan fensőbbségesen vigyorognod. - mondta nyugodtan -Inkább edd meg a kajádat. Kínai csirke. Sokban hasonlítotok.

-Nem értékelem a humorodat! -szólta le dühösen.

-Nem humor volt. - vágta rá immár mosolyogva Tam is és átnyújtotta a tálkát. Amikor ujjuk egymáshoz ért, mindketten öszerezzentek egy kicsit a felcsapódó szikrától. A lány gyorsan hátatfordított és már indult is volna ki, amikor Len hangja megállította.

-Öhm… Tamara?

-Hm? -fordult vissza.

-Sajna csak egy kezem van épen, amiben a tálka van. Nem tudok mivel enni. -mondta mindezt olyan hangon, mintha fizikai fájdalmat érezne a kimondásukkor.

Tam megpróbálta elnyomni mosolyát, több-kevesebb sikerrel. Visszafordult hát és leült Len ágyának szélére. Szedett egy kicsit a tálkából és a fiú szájához emelte. Len furcsán nézett rá, nem akaródzott neki megtenni neki ezt a megalózó mozdulatot. Tam csak a szemét forgatta:

-Ne legyél már ilyen gyerekes, nyisd ki a szád.

Len ingerülten nézett rá, de azért kitátotta, mire a lány beletette a rizst.

-Egyet a papa kedvéért… -viccelődött Tamara, mire Len állkapcsa megállt a rágásban és bosszúsan meredt a lányra.

-Ugyanmár! -szólt újabb falatot szedve a lány - Nyugodj már meg, csak ugratlak.

-Akkor a jövőben tartózkodj ettől, ha megkérhetlek. -mondta hűvösen Len, miután lenyelte a falatot.

-Megkérhetsz. -válaszolt vidáman a lány, mire Len lemondóan sóhajtott. Pár másodperc múlva, amíg Len legyőzte a büszkeségét, megszólalt:

-Amúgy… én… szeretném megköszönni, amit értem tettél… öh… -nyökögte zavartan Len. Tam ránézett. Len lesütötte a szemét, majd mikor újra felnézett, Tam még mindig őt nézte.

-Most mi van? Tudom, hogy erre a megköszönés-dologra még gyúrhatnék, nem kell az orrom alá dörgölni! Csak tudod, ritkán fordul elő az olyasmi, hogy megmentik az életemet, főleg lányok.

Tamara elmosolyodott és azt mondta:

-Rendben. - és újabb falatot tömött Len szájába. A fiú teljesen meg volt lepve. Mégis miért van az, hogy emellett a csaj mellett mindig tök hülyének érztem magam? -gondolta dühösen - Egy vezérrel ilyet nem tehetnek! Újra Tam szemébe nézett, de az szelíd tekintettel nézett a tálkába. Egy pillanatra Len is ellágyult. Olyan ártatlannak néz ki, mint egy kisangyal. Én meg olyan utálatos vagyok vele. Álljunk meg egy pillanatra! Mikor zavart az engem, hogy utálatos vagyok másokkal? Soha, csak…

-Mi lenne, ha abbahagynád a tépelődést, és a kajára koncentrálnál? -nézett fel Tamara.

-A frászt hozod az emberre, hogy mindig tudod, hogy mit gondol - szólt rá ingerülten Len.

-Nem tudom, hogy mit gondolsz.-jelentette ki Tam. -Te viszont folyoton dühös vagy.

-Én nem is vagyok dühös! -mondta, mire Tam irónikusan felhúzta az egyik szemöldökét.

-Na jó, néha. - egyezett bele Len - De csak mert ideges vagyok.

-Miért vagy ideges? - kérdezte Tam lágy hangon.

-Miattad.- csúszott ki Len száján a válasz, amire Tam meglepve kapta fel a fejét.

-Miattam?- kérdzte.

-Igen, mert idegesítesz.- vágta ki magát Len nagy nehezen.

Tamara belebámult a tálba.

-Hát jó. - mondta és a következő falatot nyújtotta Lennek. A fiú alig bírta lenyelni, mert ki tudja miért, összeszorult a torka Tam arckifejezése láttán. Ha megbántott lett volna, azt értette volna, de az hideg és közömbös maradt, ami még rosszabb volt a sok mosoly és csillogó szemek után.

-Talán mondanom kellene valamit- gondolta zavartan Len, de képtelen volt rá. Miután kifogyott a tálka, Tamara egy szó, vagy tekintet nélkül vonult ki a szobából.